Megcsináltuk az Ultrabalatont !

Májusi tekergéseink megkoronázásaként beneveztünk az Ultrabalatonra. A Szekler Teker négy fős kis csapata (kemőke, latka, nappali, szkiny) pénteken érkezett a rajt helyszínére, Balatonaligára. Miután átvettük a rajtcsomagot, résztvettünk a “tészta partin” - azaz megettük a benevezéssel járó ingyenebédet J(túrós, mákos és diós laska), jó hangulat volt és a nagy tömeg készülődött a versenyre. Aztán még egy kis utazás a 30 km-re levő szállásunkra, és pihenés. 

 

Másnap a rajtot már rögtön egy kalanddal kezdtük. Encő bringáján az utolsó szereléseket elfelejtettük letesztelni és egy elég nagy probléma jelentkezett: terhelés alatt nem működött rendesen a váltó, gyakorlatilag használhatatlan volt a hátsó két kis fogaskerék! Elkezdtük szerelni a bringát a saját szaktudásunkal, megfelelő szerszámok nélkül. Egy adott ponton elég reménytelenül álltunk, még az indúlás is kérdéses volt Emő számára. Egy szétszedett láncal és egy eltört, kölcsönkért lánckinyomóval hallgattuk a csapatokat inditó szervezők bíztatását, majd stresszelő sürgetését, miszerint lassan zárul a start, miközben az a k.rva stift nem akart bemenni a helyére ! :(

Végül utolsó csapatként csak sikerült elindulnunk. Stresszfaktor beállítva, főleg csapatunk nő tagjánál. Aztán az első emelkedőn pár száz méterrel a startvonaltól, kiderült, hogy még egy – két állítást igényel az Encő váltója. A bringa levetette a láncot, beszorult a küllők és a fogaskerék közé és mi nekiálltunk újbol menteni a helyzetet.

Latka szakértelmével és a Bringabarát telefonos segítségével megoldottuk a problémát, végül Encő bringáján ha nem is lett tökéletes a hátsó váltó, de útnak indúlhattunk (újabb kb. húsz perces késéssel). Innen már a táv teljesítése lett a fő célunk, jó futamidőben már nem lehetett gondolkodni, örvendtünk hogy el tudtunk indúlni.

Nem kell hogy mondjam, hogy az első frissitő-pontig még fútókat sem értünk utól, nagy öröm volt a másodiknál, amikor elcsíptünk egy már szedelőzködő bringás társaságot. Kezdett visszatérni belénk a hit, hogy csak meg tudjuk csinálni.

(Megemliteném, hogy ezek a frissitők jól jöttek mindig, feltankoltunk vízből, Isobol, két kézzel toltuk be a banánt, a szőlőcukrot, mazsolát, citromot, de a vajaskenyér paradicsommal, mézes keksz is ujratöltött)

Az útvonal a Balaton keleti csücskéről indult, és az északi oldalon, a Balatont körbejáró bringautakon vezetett. Ezek helyenként elég szűknek bizonyultak, futókat kellett megelőzni, akik biciklis kisérőikkel sokszor teljesen elfoglalták a sávot, vagy találkoztunk szembe jövő, egyéb, azonos időben zajló versenyek résztvevőivel, akikkel meg kellett osztani a szűk útat. Az idő bringázáshoz tökéletes  volt, enyhén felhős, szélcsend és 15 fok körüli hőmérséklet. A verseny útvonala Tihany után kikanyarodott a Balatonfelvidéki dombok közé, ahol lassan emelkedett az út és nehezedett a terep, de kárpótolt a nemzeti park látványa (legelésző bölények, szépen gondozot szőlősök). Aztán visszavettük az irányt a Balaton felé és ereszkedő következett.

Illetve egy újabb kaland: meg kellett várnunk amig Pali szétnéz egy kicsit Szigligeten. Ugyan a hivatalos útvonalban nem volt benne ez a kitérő, de Pali, miután egy frissitőpontnál a nagy tömegben elvétett egy letérőt, Szigligetről jelentkezett, hogy itt a Vár, mi hol vagyunk? Feltünt neki, hogy egyedül versenyzik, és azt hiszem hogy hiányolt is minket egy kicsit J. Mi épp a 100-as km. frissitő-pontnál sütkéreztünk egy büfé teraszán, mert épp kibujt a nap és jólesett a sőr a hátunk mögött tudva az út felét.

Miután bevártuk elcsángált csapattagunkat, egy kis késéssel folytathattuk utunkat, Keszthely irányába. Pali közben jelezte, hogy kezd rendesen fájni a térde. A keszthelyi megállóhoz tervezett vacsora képe lebegett elöttünk, és vitt tovább, de sérült csapattagunk lassult, egyre jobban szenvedett és egyértelmüvé vált, hogy ha nem keresünk orvosi segítséget, nem fogja tudni befejezni a bringatúrát. Csapatunk kettévált, Palival lemaradtam, egy kiméletesebb tempoval haladtunk, amig Encő Latkával előre siettek hogy a keszthelyi megállónál keressenek orvosi ellátópontot.   

Keszthelyen végül Pali térdét ellátták, majd egy teraszon megvacsoráztunk miközben besötétedett és elkezdett cseperegni az eső. Pali térde szervizelve, hasznos orvosi tanácsokkal ellátva, túrós csusza betekerve, beöltözve és lámpákkal felszerelkezve vágtunk neki az éjszakai bringázásnak. A szakasz fele még hátravolt.

Nagyon hangulatos volt az éjszakai tekerés. A mezőny, futók és bringások hosszú sora, mint valami szentjánosbogarak az éjszakában, villózó fényekkel és fejlámpákkal felszerelve futottak és tekertek hosszan a balaton partján vezető biciklisávon. Nem volt veszélytelen, Latka egyszer bokrot látogatott és nem pisilés céljából ! Összességében kellemesen és jól lehetett haladni, a versenyzők vigyáztak egymásra. 

 Pali térde jobban volt, hatott a kezelés és a pihenés, persze nem javasolták neki a nagyobb tempót, ezért Ő úgy taktikázott, hogy a frissitőpontokon nem állt sokat, hanem egy kisebb ritmusban de folyamatosan haladt, mi meg hol megelőztük, hol meg bevártuk. A Balaton deli része emelkedő nélkül “sima űgy” volt, jól lehetett haladni, de az eddig metett 155 km már éreztette hatását, a folyamatos tekeréstől mindannyiunknak elállt csuklója, nyaka, válla, feneke.

Az utolsó biciklis frissitőpontnál még kinyújtózkodtunk egyet a fűben, megettünk valami zselés csodaszert, hogy nehogy ezen múljon a táv teljesítése - persze egyet hosszasan értekeztünk az izzéről J Lacinak nem tetszett, nekem meg határozottan igen- aztán nekiálltunk az utolsó szakasznak.

Mr. Velo-t, a sérült szökevényünket alias Nagy Palit, aki hősiesen küzdött a célbaérésért az utolsó kilómétereken csíptük el. Majd egy kis hajrával, legyözve az utolsó emelkedőt - ami igy a végén elég kegyetlen volt, - együtt hajtottunk be a célba.  Természetesen ez sem sikerült zökkenőmentesen, mert az utolsó 2 km-en belül is el lehetett tévedni a mellékutcákban, de már mint a denevérek, hang után is megkaptuk a Club Aligát, a Finisht.

Pontos eredményünk: 212 km, 15 h, 14 km/h ösz-átlag és 20 km/h menetátlag. Szintkülönbség 1024 m, ami nem sok, de a táv első harmadára zsúfolódott és azon a szakaszon azért meg kellett küzdeni vele.

Egy kalandokkal tarkitott futam után tényleg örvendeni tudtunk a célbaérésnek és jól esett a medál a nyakba és a hideg sör ! Ugyanakkor maximális tiszteltünk a futóké, főleg akik egyéniben teljesítették a 212 kilométert és nem kis eredménnyel: a győztes 18 h 30 p. alatt, de bőven voltak akik 19 és 20 óra alatt futották le. Respect ! Ez a verseny tulajdonképpen róluk szólt, a futókról az egyéni futókról és a 4-10 személyes váltó csapatokról, akik csapattagonként, egyenként egy teljes vagy fél maratoni távot teljesítettek.

És persze egy kicsit a Szekler Tekerről is szólt, de csak egy kicsit, még ha a világ nem is tud róla J

Jó volt, jöhet a következő !!!

SzeklerTeker.